La Dicha - Tereré

 


Ennek a maté teának az igazi karakterét érdemes meleg felöntéssel kifigyelni! 

Első találkozásomkor a legelső benyomásom az erőteljese, karakteres, masszív íz világ volt, hozta a tradicionális yerba maték minden izgalmát, érdekességét, erejét. Érdekes módon azóta megjuhászodott! Ez egy remek példája annak, hogyan szokjuk meg az új ízeket, hogy alkalmazkodunk hozzájuk idővel. Azóta inkább a közepesen erős, jól, hosszan iható maték közé sorolom.

Első felöntésre a hagyományos ízek minden csudája elénk tárul, szénás, magvas, mély ízvilág, lecsengésében pedig a fás-avaros ízjegyek, a nyelvgyöknél hosszan maradó savanykás utóíz, de abból is a jó fajta! Mint mikor egy gyümölcskehelyre pár csepp lime-ot teszünk, és annak a savassága ül meg a falatok közt.

Következő felöntésknél – és ezt imádom ebben a matéban! -rögtön elindul egy egybeolvadási folyamat az ízek részéről és ez azután nagyon hosszan elszórakoztatja a kedves kortyót. A karakteresség megmarad, a szénás-magvas ízvilág megédesül(!), és a kellemes savany utóíz ebben az édeses környezetben hagy a kortyok közt.

Meglehetősen kitartó ez a mate, sok felöntésen át halványodik az íze, néha váltakozik, enyhe kanyargással halványul el, de lényegében ez az csapásirány marad. És zseniális a rusztikus feeling, hatalmas szár darabok, úriasan beledobálva a méretesre vágott levelek közé! Itt nagyon jól megfigyelhető a Brazil dió effektus, ahatalmas darabok a tetején, míg a porosabb rész az alján csücsül.

Hidegen felöntve persze lassabb ez a folyamat, a mate inkább üde marad, már eleinte is előtérbe kerül az édeses felhang, az íz nem megy annyira mélyre, de persze így is egy nagyon hosszan iható, remek yerba! Nekem tereréként túl lágy, sztem ez melegen ajánlott 😉, de persze melegen pedig a felöntési hosszokkal érdemes vigyázni, el tud durvulni!


Remek ez a mate s mégis, nem mindig van készleten, itt tudsz körbe nézni.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések