Araí - Premium Selection





Első felöntésre kellemes, lágy ízharmónia jellemzi. Elképesztően selymes még a határozottsága is, ez talán a 2 éves pihentetésnek / érlelésnek köszönhető.(?)


Egész édeses mate, ahogy azt sok jó minőségű, natúr yerba maténál találom. Emellett fás, avaros ízek dominálnak. Ebben a matéban megvan egy enyhe keserűség, mintha füstölt lenne, de nem az. Ezzel együtt, aki nem annyira rajong a keserű mate tea ízért, annak érdemes rövid felöntésekkel haladnia, akár alacsonyabb hőmérséklettel. Röviden öntögetve nagyon szép egyensúlya van az édeses és keser ízeknek, és összehozható, hogy az édes fás ízjegyek maradjanak nyeregben!


A következő felöntéseknél, ha sikerül a rövidségre odafigyelni, megjelenik egy édes fűszer íz (nekem vaníliásnak hat). Ezzel együtt az íze nagyon kitartó, közepesen mély és kifejezetten egyenes vonalvezetésű. Ez alatt azt értem, hogy hatalmas ízbeni változásokkal nem kecsegtet, viszont nagyon szépen hozza és tartja az eredeti ízvilágot, amely szépen lágyul, halványul a felöntések során.

A vége felé, ahogy végleg elengedi magát, egy nagyon harmónikus, szinte bársonyos ital kerekedik belőle. Igazán nagy élmény elejétől a végéig!

Egész ‘apró’ vágású, és elsőre meglehetősen porosnak tűnik, igazából ahogy lesüllyednek az apróbb szemcsék,kiderül, hogy ez csak az apró vágású darabkák, nem por, így nem zavar be ivás közben.
U.I.: Ez a mate bitang erős :D

Ez a termék itt érhető el!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések